1957 nyara, Gdańsk. Tomboló a hőség, az öbölben tömegesen pusztulnak a halak, a strandokat bezárják. Egy csapat általános iskolás fiú unatkozik - fürödni nem lehet -, nem tud mit kezdeni magával. Jobb híján háborúsdit játszanak a várost övező erdőkben, és a melléjük szegődő vézna, sápadt Weiser Dávidka szinte észrevétlenül irányítani kezdi őket. A különc fiút korábban figyelemre sem méltatják, folyton borsot törnek az orra alá és csúfolják. Nem vesz részt a játékaikban, nem jár velük hittanra, távolból nézi őket az úrnapi körmenetben, mint egy díszszemlét fogadó tábornok. Ekkor változik meg valami. Vezérüket kezdik látni Weiserben, aki egyre titokzatosabb oldalairól mutatkozik meg. Mintha mindent tudna. Tekintetével vad párducot csillapít le, bravúros játékkal megment egy fontos meccset, pánsíp hangjaira lejt furcsa táncot, majd a levegőbe emelkedik. Ismeri a háborúból visszamaradt titkos fegyver- és lőszerraktárakat, és egyre káprázatosabb robbantásokkal nyűgözi le társait, míg a vakáció végén egy ilyen hatalmas detonációt követően egyszerűen eltűnik, örökre nyoma vész...
Természetesen megindul a nyomozás, a gyerekeket a rendőrség és az ügyészség bevonásával próbálják szóra bírni. A kihallgatások nem vezetnek eredményre. De a történet Paweł, a narrátor számára nem fejeződik be. Évek múltán sem hagyja nyugodni a rejtély: Ki volt Weiser, és mi történt vele?
"A szerző tudatosan kapcsolódik az evangéliumi történethez. Weiser nyilvánvalóan krisztusi alak... barátai pedig mintha tanítványai, apostolai lennének. ...a megszelídülő vadállat, a győztes meccs, a levitálás, a színes robbanások - a jézusi csodák miniatűr megfelelői. ...a címszereplő tisztázatlan körülmények között eltűnik - mintegy megismételve a titokzatos mennybemenetelét annak, aki a szeretet parancsát hagyta ránk" - írja Antoni Libera a könyv utószavában.
