1945 kemény tele. A havas síkságon végeláthatatlan szekérkaravánok szállítják a Kelet-Poroszországból menekülő németek tízezreit. A nők az éhségnél és a hidegnél is jobban rettegnek a nyomukban lévő oroszoktól...
A krimiszerűen izgalmas kisregény kamasz fiú hőse csak annyit tud, hogy az ő szülei is az elüldözöttek között voltak, s anyja - akivel útközben "valami szörnyűség" történt - a riadt kavarodásban egy idegen nő kezébe nyomta egyéves kisfiát, Arnoldot, s Arnoldnak, a szülők szeme fényének nyoma veszett. A háború után született öcs elbeszéléséből bontakozik ki a parasztcsalád - a komor apa, a depressziós anya - további sorsa is: az egyre nagyobb autókon lemérhető gazdagodás és az éveket végigkísérő szüntelen keresés, szinte rögeszmés nyomozás az eltűnt kisfiú után. Felcsillan a remény, egy gyermekotthonban rábukkanni vélnek Arnoldra, hosszadalmas orvosi, genetikai, antropológiai vizsgálatok következnek a vérségi kapcsolat bizonyítására, illetve kizárására. A remény azonban szertefoszlik, s az apa hirtelen halála után nem sokkal, az elbeszélő kamaszgyerek számára érthetetlen fordulattal véget ér a keresés is - számunkra pedig nagyon is érthető véget ér maga a történet.
Az ötvennégy éves nagy tehetségű és sokoldalú német író szemlátomást mindent tud a lelki élet mechanizmusairól, a ki nem beszélt sérülésekről, a soha ki nem mondott szemrehányásoknak a családi légkört mérgező hatásáról, bűntudatról és elfojtásról, féltékenységről és szorongásról, a szülői szeretet természetrajzáról - s a legújabb időkig agyonhallgatott német traumának az utóbb születettek életét is megnyomorító átkáról.
