Homérosz után Hésziodosz következik a görög költészetben, és ő az első költő egész Európában, akinek a létezéséről már konkrét adataink vannak. A Krisztus előtti VIII. század vége felé élt, pásztor volt és szabad paraszt, de rapszódoszként is működött, és díjat nyert az euboiai Khalkiszban. Költészetében a homéroszi hőseposz formáját és nyelvét vette át, ő azonban nem eposzokat írt, hanem tankölteményeket, ennek a műfajnak lett első mestere és mintaképe. Az Istenek születése mitikus világmagyarázatot ad. Elmondja a világ keletkezését a Khaoszból, felsorolja az istenek származását, megállapítja a három istendinasztia sorrendjét, amelyek közül az utolsót Zeusz bölcs rendje jelenti. Ahogy ez a mű az emberek sorsát megszabó égi istenekről ad útbaigazítást, úgy igazít el a később írt Munkák és napok a földi foglalatosságok, mindenekelőtt a gazdálkodás dolgaiban, személyes tapasztalatból. A görög-perzsa háború előtti békésebb korszak nagyra értékelte ezt: ekkor keletkezett a legenda, mely szerint Homérosz és Hésziodosz költői versenyében az utóbbi nyerte el a díjat mint a munka dalnoka.