A kérdés az, hogyan tudunk túllenni a félelmeinken, hogyan alakíthatjuk át a vágyainkat célokká, a kifogásainkat pedig feladatokká. És ha ez megvan, akkor hogyan tudunk megbirkózni ezekkel a feladatokkal, odáig, hogy becsomagoljuk az életünket egy hátizsákba, és felüljünk arra a repülőre, ami végre megnyitja előttünk a világot.
"A következő két hónapban szinte minden második, harmadik nap buszra szálltam, hostelekben aludtam. Az Andokban raftingoltam, Mendozában boroztam, az Atacama-sivatagban homokdűnéken siklottam le egy sandboarddal a lábamon. Átszeltem a bolíviai sósivatagot dzsippel, bementem a világ legmagasabban lévő bányájába, ahol tizenegy éves gyerekek dolgoznak, sétáltam a boszorkánypiac szárított lámái között La Pazban, krokodilt simogattam és rózsaszín delfinekkel úsztam az Amazonasban, csónakáztam a Titicaca-tavon, bemásztam a lezárt Machu Pichuba, repülőről néztem a Nazca-vonalakat, lovagoltam a tengerparton Észak-Peruban, ahol szörfleckéket is vettem. Láttam, tapasztaltam és fejlődtem. Kinyílt a világ, nemcsak a szemem előtt, hanem egy kicsit bennem is. Sokkal jobban megértettem a nemzetközi politikát, a környezetünkre mért csapásokat, hiszen már nem a médiából informálódtam. Végül, de nem utolsósorban: megértettem, hogy sokkal többre vagyok képes, mint gondoltam." (a Szerző)
Vigh Bori digitális nomád, aki életvitelszerűen utazik. Social Media menedzserként napi nyolc órát dolgozott egy szoftvercégnél, majd egyszer csak úgy döntött, hogy a világjárás lesz az élete és a szakmája. Azóta zenélt maorikkal Új-Zélandon, egy wayuu törzzsel élt Kolumbiában, óriás ördögrájákkal úszott Indonéziában, tangózott Buenos Airesben. Utazásairól előadásokat tart, és a népszerű backpacker.hu oldalt szerkeszti.
Olvasson bele:
Részlet a könyvből