A történelem vége és az utolsó ember

"Reménykedni a történelem végében - emberi dolog." (Samuel P. Huntington)



1989-ben, az amerikai külügyminisztérium ifjú munkatársaként adta közre Francis Fukuyama "A történelem vége?" című, mindössze néhány oldalas tanulmányát, és ezzel egy csapásra világhírű lett.

Cikkek ezreiben vitatkoztak vele, a világ minden valamirevaló történésze és politikatudósa kifejtette véleményét az "endizmus"-vitában.

Majd Fukuyama könyvben is megírta az elméletét, s kiderült, hogy filozófiailag alaposan végiggondolt, mély elemzés alapján jutott el a következtetéshez, miszerint a liberális demokrácia "az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja", "a kormányzás végső formája, s mint ilyen az egyetemes történelem vége lehet".



Azóta bármi történik a világban - terroristák rombolják le a Világkereskedelmi Központot, újabb háború tör ki valahol, valamilyen forradalom megdönt egy rendszert -, az újságírók szinte reflexből emlegetik Fukuyama óriási tévedését, aki naivan azt gondolta 1989-ben, hogy véget ért a történelem.

Fukuyama legkomolyabb bírálója persze Samuel P. Huntington volt, aki szerint a jövő nem a liberális demokrácia diadalát hozza, hanem a civilizációk összecsapásait.

A világeseményeket elnézve és átélve mintha Huntington állna nyerésre... Sőt a "liberalizmus" mára a világ sok helyén, sokak számára szitokszóvá változott.

Alaposan megváltozott a korszellem a kilencvenes évek óta - de talán éppen ezért érdemes újraolvasni (vagy végre rendesen elolvasni) Fukuyama könyvét. Hogy jobban megértsük, mit veszíthet az ember, ha nem tudja megőrizni a liberális demokrácia értékeit.



Olvasson bele: Részlet a könyvből



Fordították: Somogyi Pál László, Ábrahám Zoltán (utószó), M. Nagy Miklós (jegyzetek)



A Könyvjelző magazin 2014. szeptemberi számában megjelent cikk: A történelem és Fukuyama visszatért