Apám könnyei és más elbeszélések

John Updike posztumusz novelláskötete ez: már csak fél évvel a halála után jelenhetett meg. Búcsúzik benne irodalmi világától, mintegy még egyszer, utoljára körbejárva örök témáit: ifjúkor, szerelmek, kisvárosi lét, házasság, külföldi utazgatások.

A "Magánrégészet" félig eltemetett rétegek soraként veszi szemügyre az életet, a "Teli pohár" a megrögzött öregkori szokások egy-egy túlcsorduló pillanatába sűrít egy életnyi boldogságot. A "Séta Elizanne-nel" és a "Hazáig" osztálytalálkozói visszaviszik hősüket a rég múlt, közös ifjúságba, ahol a címadó darab narrátora a számára legbecsesebb énjét "tartja letétben", "ha mégoly ritkán néz is felé". A felnőtt kori utazgatásokat Marokkó, Florida, Spanyolország, Itália, India egzotikus helyszínei idézik. A gyermeklét meghatározó mozzanatait és misztériumait "A gyámok", az "Égilakók nevetsége", a "Kinderszenen" térképezi fel. A szerelmi élet esetlegességei, sutaságai és fájdalmai a "Szabad", az "Esendő asszonyok", "A jelenés", a "Kimaradás" savanyú komédiáiban öltenek testet.

Vagyis, ahogyan már Updike-tól megszokhattuk: Amerika, az amerikai létforma rémlik föl előttünk a nagy gazdasági válságtól a 9/11-es borzalomig, ragyogó megfigyelésekben, emlékidézésekben, fantáziafutamokban.