A fejlődés mint szabadság

A Cambridge-i Egyetemen tanító indiai közgazdász 1998-ban elnyerte a Nobel-díjat, a bizottság értékelése szerint azért, mert etikai dimenziót vitt egy olyan területre, amelyet jó ideje a számok világába zárkózó szakemberek uralnak. Ez az etikai dimenzió abban foglalható össze, hogy míg a közgazdaságtan bálványa az utóbbi évtizedekben az anyagi mutatók összessége volt - a jövedelem, a nyereség, a nemzeti össztermék növekedése -, addig Sen fő kategóriája a szabadság, s fő tételét úgy foglalja össze, hogy a szabadság kibővítése a fejlődés elsődleges célja s egyben legfőbb eszköze.
Sen főként az ázsiai társadalmakat elemzi, és az "ázsiai értékek" elméletét cáfolja. Míg számos ázsiai vezető politikus azt állítja, hogy az ő sajátos, nem a szabadságjogokat és az egyént, hanem a kötelességeket és a közösséget előtérbe állító kultúrájuk alkalmasabb a harmonikus gazdasági fejlődés fenntartására, mint a nyugati típusú liberális demokrácia, addig Sen szerint az "ázsiai értékekhez" való ragaszkodás komoly működészavarokat és erkölcsileg igazolhatatlan bajokat okoz. Sen amellett cáfolja azt a tételt is, hogy a szabadság és a tolerancia kifejezetten nyugati értékek, bemutatva az ázsiai filozófiai és közgazdaságtani gondolkodás olyan hagyományait, amelyek a szabadságot állítják a középpontba.
A közgazdaságtant filozófiával és etikával vegyítő elemzések számos gondolkodó elméleteit állítják új fénybe - köztük például a Sen szerint jobbára félreértett Adam Smith tételeit -, s ezáltal létrehoznak egy olyan új fogalmi keretet, amely alkalmasabbnak látszik a globalizálódó világot (és a fejlett Nyugathoz felzárkózni próbáló országokat) sújtó bajok - az egyenlőtlen fejlődés, a nagy és fokozódó vagyoni különbségek, a munkanélküliség, a szegénység, az éhínségek - megoldására, mint a szűk anyagi mutatókra koncentráló modellek.