Rónay Tamás: Az X, a Facebook és az Instagram is az evangelizáció fontos eszköze lehet

Nem az első könyve a Vatikánról, de ilyen gyorsan még egy könyvet sem kellett megírnia. Rengeteg cikket olvasott el az új pápáról, és szinte biztos volt benne, hogy Pietro Parolin bíborost választják meg. Rónay Tamással beszélgettünk a XIV. Leó – A remény pápája című könyvről, Vatikánról, szépirodalomról. 

Az Európa Könyvkiadó kereste meg XIV. Leó megválasztása után a pápáról szóló könyv ötletével. Mi volt az első reakciója? 
Egyfelől nyilván meglepődtem, hiszen eddig azért nem sűrűn írtam meg egy könyvet néhány nap alatt. Ám természetesen nagyon örültem a lehetőségnek, ilyen azért nem sok adódik az ember életében. XIV. Leó személyiségét már közvetlenül megválasztása után inspirálónak találtam. S némiképp együtt is éreztem vele, hiszen nem lehetett könnyű a nagy előd, Ferenc pápa örökébe lépni. A könyv megírásánál sokat segített az, hogy előzőleg már három pápáról írtam könyvet, így kezdettől fogva volt némi elképzelésem arról, hogyan építsem fel a művet, hová illesszem be az életéről szóló apró epizódokat, amelyeket különféle lapokban olvastam. Elmondhatom, nagy élmény volt a könyvírással eltöltött idő.

Ön a Népszava külpolitikai rovatvezetője, legutóbbi cikkeit elnézve légitámadásokról, menekült-ügyekről, a víz megszerzéséért folyó harcokról írt például. Honnan és mióta tart az egyház és főleg a Vatikán iránti érdeklődés?
Ez egyértelműen édesapámnak, Rónay Lászlónak köszönhető. Ő ugyan elsősorban irodalomtörténésznek, írónak és tanárnak tartotta magát, de a kilencvenes évek elején felkérték az Új Ember katolikus hetilap főszerkesztőjének. Mivel külföldi lap járt a szerkesztőségbe, arra kért, fordítsak belőlük, írjak híreket, cikkeket. Így egyre jobban érdekelt, mi zajlik a világegyházban. A külpolitika iránti érdeklődés is ebből fakadt.

Tudjuk, hogy Vatikán-szakértő, és egy ideje nyomon követi a Ferenc pápa körül dolgozók működését. A könyvben található belsős információkat milyen forrásokból gyűjtötte össze?
Az írás szépségéhez közvetve az is hozzátartozik, hogy az ember folyamatosan képezheti magát, gyűjtheti a híreket, információkat. Igyekszem lehetőség szerint majdnem mindennap nyomon követni, mi zajlik a világegyházban. Már csak munkámból kifolyólag is sok külföldi lapot olvasok. Az olasz napilapok, például a Corriere della Sera vagy a La Repubblica különösen jól informáltak a Szentszék történéseit illetően, bár az utóbbi két pápaválasztás konklúziója az volt számomra: hiába vannak remek olasz Vatikán-szakértők, kicsit elfogultak az olasz pápaesélyesek, „papabilé”-k iránt. Ugyanakkor érdemes sokféle forrásból tájékozódni, hiszen így az ember képes egy hitelesebb képet alkotni arról, valójában mi zajlik a Vatikán falain belül.

Mi volt a legnagyobb kihívás, amellyel szembesült az alkotói munka során?
A mostani mű írásakor komoly kihívást jelentett, hogy rövid idő alatt kellett részletesen bemutatni XIV. Leó életét. Könyv még nem született róla, interjúkat ritkán ad, így mozaikszerűen kellett összeállítani az életrajzát. De ha általánosságban beszélek szakmai kihívásokról, a XVI. Benedekről szóló könyv írását mondanám a legnehezebb feladatnak, hiszen ő remek teológus volt, én azonban nem vagyok sem teológus, sem filozófus, ezért a műveinek magyarra való átültetése, értelmezése nem volt egyszerű vállalás számomra. 

Pár napja Vatikáni béke címmel véleménycikke is jelent meg. Ebben Francis Prevost X-fiókjának posztjairól is ír. Hány egyházi méltóságot követ a közösségi médiában?
Valójában ma sem állíthatnánk azt, hogy az egyházi személyiségek tömegesen lennének jelen a közösségi térben. Egyes amerikai főpapok lelkesen posztolnak az X-en, a Twitter elődjén, közéjük tartozik például Timothy Dolan bíboros, New York-i érsek, aki időnként szórakoztató bejegyzéseket tesz közzé. Ezt azonban nem nevezném általánosnak, Európában viszonylag kevés egyházi személyiség él a közösségi média adta lehetőséggel. Ugyanakkor a Vatikán is igyekszik arra ösztökélni a papokat: bátrabban használják ezeket az oldalakat, hiszen – amint erre Ferenc pápa is rámutatott – akár az X, a Facebook és az Instagram is az evangelizáció fontos eszköze lehet.

Ferenc pápa halála után elindult a találgatás, ki lesz az új pápa. A könyvében szó esik Pietro Parolin bíborosról mint nagy esélyesről. A pápaválasztás eredménye meglepte önt, vagy ellenkezőleg, számított erre? 
Bevallom, én majdnem biztosra vettem Parolin megválasztását, abból indultam ki, hogy mindenki számára megfelelő kompromisszumos jelölt lehet. Persze a konklávé történéseit nem lehet előre megjósolni, így nem számoltam azzal, hogy Parolin végül visszalép Prevost javára. Valami hasonló történt az előző, 2013-as pápaválasztás során, amikor a szintén olasz bíborost, Angelo Scolát tartották a legesélyesebbnek, ám mégsem őt, hanem Jorge Mario Bergogliót választották meg egyházfőnek. Bizonyos szempontból tehát meglepett a mostani választás, de nem teljesen. Amikor – már Prevost megválasztása után – újraolvastam a pápaválasztásról szóló írásomat, akkor szembesültem vele, hogy harmadik helyre soroltam. Úgyhogy annyira nagyot talán nem tévedtem.

A könyv felhasznált irodalmában rengeteg különböző nyelvű napi- és hetilap szerepel, ezeket mind rendszeresen nézi, gondolom. Van alkalma szépirodalmat olvasni? 
Ez bizony komoly hiányosságom, sajnos ritkán jut rá idő. Azért is fájdalmas ez számomra, mert nagypapám, Rónay György a 20. századi magyar szépirodalom fontos személyiségei közé tartozott. Színházba viszont igyekszem rendszeresen eljárni. De az az igazság, ha valaki számára az írás, illetve a külpolitika nem csak munka, hanem hobbi, akkor talán nehezebben enged be más fontos értékeket az életébe.