2020.04.12. Feltámadás

Feltámad a szél, feltámad a tenger, de nem támad fel egyetlenegy ember sem. A sem szócskával rontjuk el a rímet. Lehetne azt a megoldást is választani, hogy nem támad fel az ember, utalva így az általános emberre. De nincs olyan, hogy általános ember, mindig csak az az egy van, aki a sorsában szenved. Önkéntelen jött a rím, holott lehetett volna azt írni a szenved helyett, hogy gyötrődik, mint korábban már többször írtam. A sem szócskával elrontottam a rímet, de rossz-e, ha valami nem rímel, vagy csak az a rossz, hogy az ember nem támad fel. Egyáltalán mért is beszélünk feltámadásról, nem kéne inkább elkerülni a meghalást és akkor az egész huzavona, hogy meghalunk, jól elrohadunk a földben, aztán valamely égi szobrász szarakodik a külsőnkkel a feltámadást megelőző napon, hogy mégse úgy keljünk ki a sírból, mint egy bé kategóriás horrorfilm szereplői. Ha nem halunk meg, ezt a hercehurcát (Mi az a hercehurca? A huzavona rokona?) mind elkerülhetjük. Persze harmadnapon még könnyű, főleg, hogy a harmadnap még véletlenül sem hetvenkét óra, még negyvennyolc sincsen. Szentháromság, harmadnap, szeplőtelen fogantatás, mennyi zavarba ejtő dolog, ami gátat vet a felhőtlen hitnek (bár abban mindenki hisz, hogy Szent József marha rendes fickó volt), aztán ott van még Ábrahám is, aki simán feláldozná a saját fiát, ezt, mondjuk, sok fiú el tudja képzelni az apukájáról, de azoknak a fiúknak az apukája nem szerepel a Bibliában, legfeljebb a rendőrségi nyilvántartásban. Aztán ott van Jób is, akit csak úgy kedvtelésből megszívat az isten, minden csapást rálőcsöl, aztán amikor mindezek ellenére nem veszíti el a hitét, azzal jutalmazza, hogy ad neki új feleséget, új gyerekeket, új szolgákat és vagyont, s egyáltalán nem gondolja aggályosnak sem Jób, sem az isten, hogy ezzel felszámolja az elvesztettek emlékét, hogy olyanná teszi a legközelebbi embereket, hogy tulajdonképpen csereszabatosak (mért nem lehet ezt értelmesen írni, hogy csereszavatos, hogy szavatolja a cserét). Jó, hagyjuk, csak kötekszem, mert rosszkedvűen ébredtem, mondjuk, vagy mert nem támadok fel, s ezért haragszom a világra. Tényleg hagyjuk ezt az Ábrahámot, a Jóbot, majd a papok elmagyarázzák két ministráns kisfiú között, hogy hogy kell ezt érteni, mi meg maradjuk a rímeknél vagy a feltámadásnál mint mai és egyben örök aktualitásnál.

Az a nő tényleg poraiból támadt föl, amikor elköltözött otthonról egy olyan kerületbe, ahol mindig is akart lakni. Ez tulajdonképpen nem egy, hanem három kerület volt, az első, a második és a tizenkettedik, helyesebben három és fél, mert a Gellérthegyet is beleszámította, az meg tizenegyedik. A régi ismerősei látták, ahogyan piros magassarkúban megy ezen kerületek egyikének az utcáin, mondjuk a Várban, vagy a Vár felé tartva piros ballonban, olyan évszak volt, hogy ezt még lehetett hordani, bár határeset, mert rettentő sütött a nap, s ki kellett gombolni, de ez is olyan könnyed lazaságot adott a viselőjének, plusz még a lelógó öv. Az övek olyanok, hogy hát nagyon tudnak szabadon lógni és rángatózni, szinte viháncolni a magassarkús lépésekre. Bár ilyen régies környezetben nem egyszerű magassarkúban sétálni, botladozni a kockakövek között, hogy a ballon öve tudjon azért viháncolni.

A feltámadás megvalósulás, a semmiből valamivé válás, ezt a nő nem gondolta, vagyis ezt gondolta, csak más szavakkal, hogy milyen jól nézek ki, s hogy még egy csokor nárcisz is van a kezemben (sárga-piros, mármint a nő színei nárcisszal), és teljesen olyan vagyok, mint akit egy épp hozzám passzoló férfi meg is szólíthatna. De szép nárcisz, például, ezért is vett egy csokor nárciszt, hogy több oldalról, például a nárcisz oldaláról is megközelíthető legyen. De szép nárcisz, már a Mátyás-templom előtt ment, csodálkozott, hogy senki nem akar bemenni, gondolta, ő sem megy be, mert elfelejtette, hogy most be van tiltva isten is, az istentiszteletről már nem is beszélve, gyónni sem lehet egészségügyi okokból. Olyan vírus ütötte fel a fejét, hogy csak így, isten kizárásával tudunk megküzdeni vele. Még jó, hogy a virágüzletek nyitva vannak, ha nem lennének, honnan vett volna nárciszt. Ez olyan időszak volt, amikor kötelezővé tette, vagy legalábbis annyira javasolta a kormányzat és az általa megfertőzött közvélemény a maszkokat, hogy a nőn kívül mindenki úgymond csadorban járt. De ez még izgalmasabbá tette az esetleges vagy inkább elképzelt megszólítót, hogy vajon milyen az igazi arca, meg hogy milyen hangon szólal meg. Eszébe jutott a Csillagok háborújá-ból Darth Vader, a hangja, hogy ha valakinek így eltorzítja a hangját a maszk, akkor is meg tudja-e szeretni, vagy épp az lesz rossz, ha a maszk után visszaváltozik a hangja olyan átlagosra, hogy már tök fölizgult erre a hörgő hangra, és akkor leveszi a maszkot és jön az a nyálasan selymes. Néhány percet adott a Darth Vaderrel való együttlét gondolatának. Ráért, egyelőre nem közeledett hozzá senki. Sőt kifejezetten kerülték, mert a kormányzat az elkerülést is előírta, másfél, de inkább két méter távolságot kell tartani, mert így nemcsak az embertársainkat, hanem a megfertőződést is elkerüljük.

Ment akkor ez a nő, amikor írtam, hogy ment, és meglátta egy munkatársa autóból, tehát nem akkor ment, amikor a Várban volt, mert oda csak engedéllyel lehetett behajtani, s ennek a munkatársnak ilyen engedélye nem volt, és azt mesélte bent a munkahelyén, hogy ez a nő csak azért, mert végre leszámolt a férjével és elköltözött egy olyan kerületbe, ahol eddig is sétált álmaiban, mert legalább az álmok megőrizték ezt a vágyat és nem cserélődtek le Káposztásmegyerre, ahol valójában lakott. Hogy most végre átélheti, hogy nem véletlen voltak álmai, mert most tényleg az álmaiban sétál, de úgy, hogy tudja, hogy van, tényleg van, tényleg az ő lába az, ami lép, az ő cipője és az ő piros ballonkabátja. Napokon át járta ezt az álombeli utat újabb és újabb nárciszokkal, míg végül szezonját vesztette ez a virág, s a munkahelyén sem beszéltek róla, mert már megszokták, hogy feltámadt poraiból. Porból lettél és virágporrá válsz, gondolta, ha megszólítják és lesz folytatás és már megtörténik az első együttlét és a férfi elfogadja azokat a sérültségeket, amelyek egy ilyen korú nővel már együtt járnak, meg azt is, hogy voltak olyan hiányosságai, amelyek nem korfüggőek, mert mindig is hiányosságok voltak, de most itt nem említjük meg, miről van szó, akkor majd ezt a vicces gondolatot megosztja ott meztelen az ágyban heverve. Előtte persze megdicséri a férfi teljesítményét, hogy hát ilyet még soha nem élt át, eddig tényleg nem tudta, mit jelent együtt lenni valakivel testileg. A férfi nem kérdezett vissza, hogy akkor hogy születtek a gyerekei, a dicséret teljesen elvakította, meg persze katolikus volt, s tudta, hogy van olyan, hogy szeplőtelen fogantatás, meg különben sem történt meg az, amit írtam, mármint a megszólítás sem, s persze az sem, ami utána történt.

Porból porrá, aztán feltámad a szél.

Bérelte a lakást és elfogyott a pénz, már megint ezek a rímek, kiderült, a bevételei valójában nem tőle, hanem a férjétől származtak. Visszaköltözött nyár végén (de ez nem most, hanem csak nyár végén fog bekövetkezni). Örült, hogy újra álmodhat, mert megunta a valóra vált álmokat. Ha mindennap sétálhatsz ott, ahol vágyad van sétálni, már nem olyan nagy szám. Tulajdonképpen unalmas. Ráadásul elkezdett Káposztásmegyerről álmodni, szóval, ha nem fogyott volna el a pénze, akkor is visszaköltözött volna, mert ő olyan volt, hogy az álmait nem akarta feladni.

Feltámadt a szél, feltámadt a tenger, nem a népek, csak bizonyos népek tengere, akiknek van. Milyen szemetek a horvátok, gondolnám, ha szerb volnék, de nem vagyok szerb, úgyhogy hallgatok.