Az oroszok sok mindenben tehetségesek, de az istennek se tudják normálisan megszervezni a társadalmukat. Úgyhogy nincs mese, fel kell kérni valamelyik nagyhatalmat, hogy gyarmatosítsa Oroszországot. Természetesen a németek nem jöhetnek szóba, mert az túlságosan rendszerető nép, ráadásul még idegesek is, és a végén még kiirtanák a trehány oroszokat. Mondjuk Japánt lehetne megkérni Oroszország gyarmatosítására, és akkor végre minden rendbe jönne.
Ilyen -meg egészen másféle (hol mélyen bölcseleti, hol pimaszul hányaveti)- eszmefuttatásokból áll Jerofejev "regényenciklopédiája", melyben szócikkeken keresztül szembesülünk a szerző mindig markáns (és olykor meghökkentő) nézeteivel az orosz lélek -meg az orosz történelem és kultúra- sajátosságairól.
S ugyanakkor ez mégiscsak regény, amelynek maga a szerző a főszereplője: vagy legalábbis az oroszságát gyűlölve szerető Író, aki folyton az átlagoroszt megtestesítő Tahót keresi, s aztán mindenféle aljas -vagy épp fennkölt- dolgokat művel vele. S a szereplők között vannak még állambiztonsági szakik (akik szintén Tahót keresik), meg Gregory Peck, aki útmutatót ír az oroszokról nyugati kémek számára, meg a felesége, Cécile (aki természetesen imád oroszokkal szeretkezni), meg egy kapafogú menyasszony (hogy az orosz nő is képviselve legyen).
Különös könyv -mint Jerofejev minden műve-, amelynek elolvasása után jobban fogjuk érteni az oroszokat, sőt talán magunkat is.
