"Meglehet, hogy a kibernetika rabszolgái leszünk. De úgy érzem, hogy valahol a földön mindig marad még egy-egy léha ember, aki több időt tölt majd álmodozással, mint alvással vagy munkával, és aki csak úgy tudja elkerülni, hogy kihaljon belőle minden emberség, hogy történeteket talál ki és mesél" - írja pályája csúcsán az uruguayi Juan Carlos Onetti, s ezzel egész prózaművészetét jellemezte: kallódó hősei, kudarcra ítélt, megfejthetetlenül rejtélyes figurái tettek helyett, szinte minden művében kósza ötletek tervezgetésével töltik napjaikat.