Olja Savičević: A hazatéréssel megpróbálom a háború okozta szakadást befoltozni

Olja Savičević Ivančević horvát írónő május 9-én Budapesten járt, és a PesText Fesztiválon beszélt többek között legutóbbi, Énekes az éjszakában című könyvéről, de szóba került a horvát humor, és az is, miért fontos visszatérni a szülőföldünkre. 
Olja Savičević nevét az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Így távoznak a kovbojok című kötettel ismerhette meg a magyar közönség. A tavaly megjelent regény után idén tavasszal újabb regénnyel leptük meg olvasóinkat.
A szerző a PesText Fesztivál szervezésében május 9-én a Három Hollóban Ladányi István irodalomtörténésszel beszélgetett, korábbi és legújabb regényéről is. Elsőként a humorról mint írói eszközről esett szó, és arról, hogy a horvátoknak milyen különleges humoruk van. Olja Savičević elmondta, ő ellenállásként tekint a horvát nép humorára, hiszen ez segítette őket meg a túlélésben is.
A szerző a Splithez közeli Kaštel Lukšićban született és nőtt fel, az események helyszíneként a közeli nagyvárost használta. Mindkét regény esetében a főhős felkeresi gyermekkora meghatározó helyeit Splitben. Ladányi István ezzel kapcsolatban arra volt kíváncsi, hogy a szerző miért alkalmazta a hazatérés narratíváját, amely nem önéletrajzi elem. Olja Savičević válaszát Miroslav Krleža Filip Latinovics hazatérése című művének említésével kezdte, amely a horvát irodalom jelentős és sokat hivatkozott alkotása. Ebben a nagyvárosi élettől megcsömörlött festő huszonhárom év után tér haza szülőföldjére. Savičević kiemelte, hogy az Így távoznak a kovbojok című regényében főhősei Zágrábból térnek haza, az Énekes az éjszakában című művében Splitbe tér vissza a főhős. „Úgy gondolom, hogy ha az ember eltávolodik a szülőhelyéről, akkor talán jobb rálátása van a helyre” – mondta, majd arról kezdett beszélni, mit jelent neki Split, amelyet a regényeiben némi iróniával a tenger és a nyár által jellemez. 

„De mit tegyünk, a szív az úr. Miután magam mögött hagytam Mitrovići falvát, ahol nem találtam rá a Csalogányra, egy másik faluba, Tulumbéba hajtottam, az én Helankámat kerestem, mert ha őt megtalálom, nagy az esély, hogy a Csalogány is ott lesz.” (részlet a regényből)

Savičević úgy fogalmazott: „Aki járt Splitben, Dalmáciában, tudja, hogy nagyon szép, impozáns város, de ez ugyanakkor elátkozottá is teszi, mert tömegturizmus lepett el minket, amelynek következményeképp lakói a város szélére szorulnak ki. 
Az írásaimban egyértelműen megjelenik a háttérben, hogy szerelmes vagyok ebbe a tájba, de egyben egyfajta önkritikával is szemlélem.” 
Mint mondta, a gyárak tönkretették a környezetet, és az sem tett jót neki, hogy a háború után sokan engedély nélkül építkeztek. Ladányi István ekkor az Énekes az éjszakában című kötet főhőséről, Csalogányról kérdezte a szerzőt, aki elmondta, egy legendát, egy dalt dolgozott fel, ahol a csalogány olyan férfi, akinek női szíve van. Ugyanakkor, tette hozzá, Csalogány a regényben nem is jelenik meg hús-vér emberként, hanem csak Narancs által manifesztálódik, aki az egzisztenciáról gondoskodó nő. A fiú az eszményi szerető, aki nem is létezik, a regényben csak levélíróként jelenik meg. A mű továbbá nemcsak a szerelemről, hanem a művészet iránti szeretetről is szól, tette hozzá Savičević.
Ladányi István ekkor arról kérdezte a szerzőt, hogy azzal, hogy Narancs visszaemlékezik, de el is felejti az emlékeit, mi volt a célja. Olja Savičević válaszából megtudhattuk, van politikai és van személyes emlékezés. A személyes (és egyben történelmi) emlékezés esetében fontos, hogy ne hagyjuk, hogy megváltoztassák a narratívát. Példaként a szappanoperákat említette, amelyekben gyakori jelenség, hogy amnéziás lesz valaki, és később mást akarnak vele elhitetni. Narancs szappanopera-író, és mielőtt elveszítené az emlékeit, feljegyzi azokat. Olja Savičević kihangsúlyozta, az ő korosztályának életében a háború egy szakadást okozott. A visszatérés, hazatérés azért fontos neki, mert megpróbálja befoltozni ezt a szakadást. 

„Talán válaszokat akarok: ez hogyan történhet meg egy néppel, és hogyan jutottunk oda?" – mondta. 

Olja Savičević a készülő regényéről is beszélt, amelyet a tengerről ír. Ennek kapcsán elmesélte, hogy Kaštel Lukšićban gyerekkorában élt egy magyar család, János úrék, akiknek gyönyörű cukrászdájában olyan különlegességek voltak, mint a téli fagyi, cukrozott narancshéj, cukrozott alma, és az albán cukrászdáktól eltérően ők télen is nyitva voltak. Ebben a cukrászdában járt a nemrégiben elhunyt Tolnai Ottó vajdasági magyar költő is, majd később az Így távoznak a kovbojok című kötet bemutatóján is ott volt. Olja Savičević jó barátságba került vele (a költő szerint egyébként Savičević „kemény” csaj, aki markáns női hanggal rendelkezik, de jó értelemben vett nosztalgia is érződik a szövegeiben), és ő javasolta Savičevićnek, hogy a tengerről írjon. A szerző akkor még a tenger mellett élve ezt nem nagyon tudta elképzelni. Azonban egypár éve a „kontinensre”, Zágrábba költözött, és ott, távol az Adriától érett meg benne, hogyan foghatna hozzá. Tehát megint csak el kellett távolodnia ahhoz, hogy írni tudjon róla.Hozzátette, nagyon érdekli, hogy kik hajóznak ma ki. Míg valaki nagy cruiserekkel járja a tengert, addig sokan a halálos veszély miatt nem teszik ezt meg. A regényében erről is szeretne írni.
A szerző a beszélgetés után dedikálta könyvét, amely az Európa Könyvkiadó honlapján is megvásárolható.