"Ezt a tanulmányt - írja bevezetőjében a szerző, Paolo Santarcangeli író, költő és irodalomtudós, aki úgy is, mint Petőfi, Ady és Babits verseinek olaszra fordítója, haláláig fiumei magyarnak vallotta magát - szinte csak játékból kezdtem el, szórakoztató kitérőnek tartottam más jellegű kutatás közben. De ahogyan fokozatosan elmélyültem a problémában, és ahogyan halmozódott az összegyűjtött anyag, úgy vált munkám egyre komolyabbá és szenvedélyesebbé. Hamarosan kiderült ugyanis: ha a kutató elszánta magát és el akar mélyülni e kérdés minden lehetséges vonatkozásában, egy személyben etnológusnak, régésznek és vallástörténésznek kell lennie, aki egyúttal jártas az őstörténeti tanulmányokban, sőt az európai szokások történetének gazdag változatosságában is; egyaránt otthonosnak kell lennie a mélylélektanban és a gyakorlati lélektanban, az építészetben és a kertészetben, valamint sok más dologban. Mindenekfelett azonban költőnek kell lennie. (...) Hadd tegyem hozzá, hogy a hosszas elidőzés a labirintusokban nagyszerű kalandnak bizonyult. Remélem, annak találja majd az olvasó is."
Híres és sokat hivatkozott mű A labirintusok könyve, mely azonban eredetileg talán mégis "rosszkor": a forradalmian egyszerű megoldások illúziójának idején, a 60-as évek végén jelent meg. Annál hasznosabb hát újraolvasni ma ezt a könyvet - állapítja meg a csaknem két évtizeddel későbbi újrakiadás előszavában a tudós jóbarát, Umberto Eco -, "...amely ennek az ősi ideának történelmi és mitikus mélységeibe kalauzol bennünket. Az itt következő oldalakon, a sziklarajzok és a székesegyházak padlómozaikjai, az alkímiai emblémák és fantasztikus pecsétfigurák között olyasvalaminek az örökké egyforma és örökké változó mintájára ismerhetünk rá, amiben a kezdetektől fogva élünk, s ami így a maga fogalmait is rákényszeríti a gondolkodásunkra."
