Vizsgálódásait Athén közterein, a város polgáraival beszélgetve végezte. Amint Cicero megállapította, "Szókratész volt az első, aki lehozta a filozófiát az égből: a városokban talált neki helyet, bevitte a házakba, és rákényszerítette, hogy az életet és az erkölcsöt, a jót és a rosszat vizsgálja".
Szókratész életében vált Athén a hellén világ vezető hatalmává, s még élt akkor is, amikor imádott városa elvesztette józan ítélőképességét: a belső polgárháború és a külső ellenségek szétzilálták, demoralizálódott. Hogyan maradhat erkölcsös az ember ilyen kihívásokkal szembesülve? Mi a helyes és a helytelen? Van-e igazság, és hogyan lehetünk igazságosak? Szókratész úgy tartotta, jó embernek lenni, erényes életre törekedni nem afféle elvont eszme, hanem a mindennapi élet gyakorlati teendője.
Hogy mit mondott, mit gondolt, azt nem az ő írásaiból tudjuk, hanem főként Platóntól, aki igyekezett minden gondolatát leírni - de később, amikor elkezdte kidolgozni a saját rendszerét, már nem lehet tudni, hogy Szókratészt idézi-e, vagy a saját gondolatait adja az ő szájába.
Ez a Szókratész már inkább Platokratész, írja Paul Johnson, a nagyszerű kultúrtörténész, aki a megértés igazi szenvedélyével közelít Szókratészhoz: mi benne olyan elemi erejű, amitől gondolatai máig is hatnak? Johnson a görög gondolkodó szemléletét egyenesen Jézus Krisztuséhoz hasonlítja - s aztán kicsit visszakozik: Szókratész azért mégsem "a kereszténység előfutára".
De halálának története mégis hasonló: Szókratészt ugyan nem kínozták meg, nem feszítették keresztre, ő maga itta meg a mérget, majd bizakodóan búcsúzott el barátaitól - örök példát mutatva, hogy az ember az elveiért, a becsülete megőrzéséért a halált is méltósággal vállalhatja.
Fordította: Csák János
