Az Almohádok hatalomátvétele a XII. századi Córdobában nem az első eset, hogy a nagy múltú város gazdát cserél, más uralkodó, más náció, másik vallás fennhatósága alá kerül. Tarka összetételű lakossága egyöntetűen hazájának érzi, s abban bízik, hogy megint elsimul minden, ahogyan évszázadokon át annyiszor: az erőszakot megszelídíti a szabadelvűség, és tovább virágozhat a testi-szellemi jólét, közösen a három nagy egyistenhit, a zsidó, a keresztény, a muszlim. Annál nagyobb a döbbenet a rettenetes napon, mikor tömeges kivégzésre kerül sor. Ennek két tanújáról szól a magyar olvasónak nemcsak írásairól, de közéleti tevékenységéről is ismert Jacques Attali kalandregénye. Egyikük, nagy reményű zsidó suhanc, a nép közé vegyülve nézi végig nagybátyja kivégzését, aztán menekül a zsidó hitközséggel egyetemben: Maimonidesként vonul majd be a filozófia történetébe. Másikuk, tudós ifjú, a muszlim előkelők sorában éli át megrendülten a komor idők beköszöntét: ő Averroës, a középkori Európára legnagyobb hatást gyakorló arab filozófus. A korszellemmel, az apákkal, a hivatalosságokkal dacolva Arisztotelész tanainak feltétlen hívei mindketten. Emiatt erednek nyomába ugyanannak a lappangó kéziratnak, amelyről úgy sejtik, kulcsot adhat a világ rejtelmeihez. Szándékaik is, útjaik is keresztezik egymást, osztozni kénytelenek a tapasztalatban, hogy a fejükkel játszanak. Bárhol nyomoznak is, ismeretlenek korántsem üres fenyegetései kísérik útjukat... A fordulatos történetből kiviláglik, hogy vetélytársak, de minden nézetkülönbségük ellenére sorstársak is. Látniuk adatik az emberiség legfényesebb reményét, de számolniuk kell ennek fájó meghiúsulásával.
