A szövevényes cselekményű mű fő témája egyik kritikusa szerint: a pénz, a pénz, és újra csak a pénz. Az események hátterében persze, mint mindig, emberi tulajdonságok állnak, jelesül a romlottság és a kapzsiság. Vízi hullát fognak ki a Temzéből, és ezzel nyomban kezdetét veszi az elhunyt vagyona fölötti civakodás. London nagy folyója azonban nemcsak a haláleset helyszíne, hanem egyben az újjászületés és a megtisztulás letéteményesévé is válik. A víz, a hömpölygő folyó ilyen módon metaforikus betetőzését jelenti a szerző egész karrierjének, központi szerepet tölt be a kalandos történetben, amelynek öt évvel halála előtt ért végére. Dickens London és a londoniak talán minden addiginál részletesebb rajzát adja itt, szerelem, személyazonosság és vagyon háromszögében, nagyszabású szereplőgárdával vázolja fel kora világát.
Érdekes adalék a kéziratról, hogy az 1865 nyarán Franciaországból hazatérő Dickens vonata a staplehursti vasúti híd átépítése közepette kisiklik, az író kupéja a folyómeder fölött állapodik meg, félig a levegőben lógva. Dickens a Közös barátunk éppen esedékes folytatását először a vagonban felejti, aztán visszamászik érte. Végül három hónappal később, szeptember elején zárja le a kéziratot, megemlékezve arról, hogy a viaduktról kitörő vasúti szerelvény örökre elszakíthatta volna olvasóitól. Szerencsére nem így történt, így most mi is kezünkbe vehetjük Dickens lassan százötven éves könyvét, N. Kiss Zsuzsa vadonatúj fordításában.
Olvasson bele:
Részlet a könyvből 
