Nincs engedélyezve a javascript.
2020.04.01. Születésnap

2020.04.01. Születésnap

Háy János: Ne haragudj, véletlen volt - részlet

május 31.

A magyartanárnő bejön. Részeg. Nem azért, mert április elseje van, hanem mert ez az ötödik óra és ilyenkor már részeg szokott lenni. Senki nem tudta, mikor és hogyan tölti fel magát, hogyan küzd meg délelőtt az alkohol kiürülésével, hogy végülis délre, mire az ötödik óra kezdődik, már teljesen rendben legyen, teljesen vissza van töltve a szükséges mennyiség. Április elseje van, mondja, és ma nem tanulunk, meg amúgy is helyettesíteni küldtek be, honnét tudjam, hogy a matektanár most épp hol jár az anyagban. Nem azért mondta, mert április elseje volt, hanem azért, mert ötödik óra volt, és ő olyankor már nem szokott tanítani, akkor sem, ha nem helyettesíteni megy be. Akkor kezdjük el, hogy Dolgozzatok, legények, holnap lesz a vásár. Kórusban ment, két padsor volt, kétszólamú lett a dal, ütöttük a padon a ritmust, egyik fele ceruzával, a másik tenyérrel. A tanárnő közben lapozgatta a naplót. Kifizetlek benneteket, ha jó lesz a vásár. Egyszer csak elakad a napló lapozgatásában. Hoppá, valakinek ma van a születésnapja. Hány éves vagy ma, kérdezte, és odalendült a padom mellé, éreztem a leheletén a palinka szagát. Tizenkettő. Tizenkettő, az hogy lehet? Hatodikosok vagyunk, mindenki tizenkettő az osztályban, csak a Dányi Józsi tizenöt. Szóval tizenkettő, visszalépett a tanári asztalhoz. Mindenki hallgatott, azt vártuk, hogy megbotlik valamiben, de nem, gyakorlott részeg volt. Senki ne merje ezt a fiút csúfolni, mondta a tanári asztal mögé ülve, mert április elsején született. Dolgozzatok, legények. Mert akkor velem gyűlik meg a baja. Szeretett, azt fejezte ki, s egyben a tiltással engedélyt adott a parttalan gúnyolódásnak. Kifizetlek benneteket.


Mit csináljunk, kérdezte apám anyámat, amikor beengedték a szobába. Otthon voltunk, akkor már én is voltam. Otthon születtem, ezt sokáig szégyelltem, mert korszerűtlennek tartottam, mindenki kórházban született. Közben persze változott a világ és divatba jött a születésem módja, szóval valójában én már akkor is nagyon menő voltam. A bábaasszony késett, nagymama vágta el a köldökzsinórt egy nagy szabóollóval, mert a nyakamra volt tekeredve, s emiatt olyan vörös voltam, mint egy korszimbólum, mondjuk, a vörös csillag. Anyám sírt, mert kislányt akart, ráadásul Katikát. Ez a terhessége teljesen más volt, mint az előző, minden azt indokolta, hogy ez lány lesz, erre fiú. Most akkor mi lesz a neve? A fiúnév nem volt betervezve, mert miért gondolkodtak volna olyanon, ami nem lesz. Jó, mondta apám, akkor legyen János, mint ő meg a nagyapám és a nagyapám apja, a régebbieket nem tudtuk, hogy hívták, mert a dédnagyapám múltját homály fedi, intézetből jött, nem volt múltja.


A nap derekán születtem, nem lehetett egy nappal előbbre vagy későbbre tenni a születésem, maradt a vicces nap. Mit csináljunk, kérdezte apám. Ezt a napot kell beíratni, mondta anyám, mert ma született. Jó, mondta apám, és elindult a faluba.


Apám elindult a faluba, mint mindig, aztán este, mikor hazajött, azt mondta, hogy rosszul van, valami nincs rendben a gyomrával. És tényleg nem volt, aztán a vesék is leálltak, végül leállt az egész szervezet. Hosszabb életű lettem, mint ő. Túléltem a bennem csalódott apát. Amikor a bátyám túlélte, megkérdeztem tőle, hogy nem félt-e, amikor ahhoz az évhez ért, hogy netán rá is végzetes lesz. Nem értette, mért kérdezem, az ő sorsa nem az a sors, ami az apánk sorsa volt. Mérnök, nem szerette az észszerűtlen gondolatokat.


Megértem azt a kerek számot, amikor az életkorom fókuszba kerül. Zavarban vagyok. Nem tudom magamat az életkorom miatt fontosnak tekinteni. Gyerekkoromban senkit nem érdekelt a születésnap. A szüleim talán mondtak egy istenéltessent, aztán mentek a dolgukra, hogy mondjuk enni adjanak az állatoknak. Ha valami, akkor inkább a névnap. A keresztség által elnyert név az örök élethez kapcsolta az embereket, s az örök élethez való kapcsolódás számukra különb volt, mint kapcsolódás ehhez a világhoz, a véges és esendő léthez. A kiszolgáltatottak között éltünk, akiknek nem volt magasra árazva az élete. A szüleim és nagyszüleim, akiket egy tiszttartó vagy a szolgabíró, ha épp olyan kedve volt, pofonvághatott, ezek a felmenők azt gondolták, ha a törvény, a hivatalok és az orvos előtt nem is, de isten előtt mindenki egyenlő. És az isten majd néven nevez bennünket, s ez a megnevezés, miként a világ teremtésekor volt, hogy az úr megnevezte az eget meg a földet meg az állatokat, hogy ez a megnevezés teremti meg az embert. Olyannak, amilyen, éppolyan Istvánnak, Jánosnak, Rozáliának, Ferencnek.


Köszönöm, köszönöm, köszönöm, írom azoknak, akik írtak, mondom azoknak, akik hívtak, a gyerekeimnek majd skypon, mert ellenjavallott a találkozás. Aggódnak, nehogy miattuk kerüljek bajba. Ki tudna megbocsátani magának, ha okozója lesz egy végzetes betegségnek. Holnap majd visszaáll a rend, az egyszerű, nem ünnepelt napok folytatódnak tovább. Mindig a hétköznapok híve voltam, hogy az ember a cselekedetei révén legyen jelen a világban. Nagymama, mikor már csak két bottal tudott járni, kicsoszogott az udvarra, letette az egyik botot, megmarkolta a söprűt, a másik botot a hóna alá tette és suhintott a seprűvel, aztán vissza a botot a kezébe, lépett egyet előre, a botot újra a hóna alá tette és suhintott a seprűvel. Így söpörte végig az udvart. Senki nem akar haszontalan lenni, az élet valósága helyett a saját szobra lenni. Dolgozzatok, legények, holnap, vagy legalábbis valamikor lesz a vásár, habár munkátokon más keres, dolgozni szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.

Ne haragudj, véletlen volt

Ne haragudj, véletlen volt

Háy János
Európa Könyvkiadó, 2020.05.27.
Kedves olvasó, Háy János könyve ez, és róla magáról, Háy Jánosról szól. Nem a világról, hanem annak csak egy kicsiny darabjáról, úgymond, amelynek működéséért ő és csakis ő felel. Az persze, hogy ebben a szövegben saját magáról árul el Háy János mindennap valamit, megtévesztő is lehet. Járványnapló, ötlik föl benned talán a szó.