Nincs engedélyezve a javascript.
Szalmakutyák és pofonok

Szalmakutyák és pofonok

április 11.
Sári László (Su-la-ce): Lin-csi apát minden szava
Európa Könyvkiadó

Hogy Su-la-ce valójában Sári László, azaz nem egy tibeti kolostorban „találta”, hanem ő maga írta a Lin-csi apátról szóló könyveket, arra, gondolom, minden figyelmes olvasó gyorsan rájött – játékos irodalmi misztifikáció volt ez, a szerző már az első kötet előbeszédében lényegében le is leplezte magát. Ha nem lett volna elég annyi, hogy a kilencedik századi legendás Lin-csi apát gondolatait, prédikációit, tetteit megidézve azért mégiscsak sok tekintetben mai, agyafúrt, modern próza ez, ott volt még a regényes történet is arról, hogy a kolostor, ahol a kéziratot lemásolták a barátjával, egyik napról a másikra bedeszkázott ablakú, kihalt épületté varázsolódott. És akkor még nem is említettem, hogy a „Su-la-ce” elég átlátszóan Sári Laci nevének kínai „változata”…

De: azért mégsem volt ez annyira ártatlan játék, gondolom most, amikor a szerző felhagyott a játékkal, és a három szöveg, a trilógia egykötetes kiadását már a saját nevén, Sári Lászlóként jegyzi – és miután én meg egyhuzamban elolvastam a három kötetet, és figyeltem közben magam: mond-e ez nekem valami olyat, amitől jobb lesz az életem? Vagy ízig-vérig nyugati emberként eleve reménytelen, hogy a csan buddhizmus akár sajátosan Lin-csi-féle változata bármit is elmozdítson az életemben? Mondjuk, hogy kicsit, néha, valamennyire, egy hajszálnyira legalább lemondjak az erőlködésről, ne akarjak mindig, mindenáron, minduntalan hiú és hazug földi sikereket és elismerést, hanem az égi titok fürkészésének szenteljem az életem – de úgy, hogy közben tisztában vagyok a titok megismerhetetlenségének reménytelenségével, mert mindig minden változik, és semmi nem azonos még önmagával sem…

Nem volt annyira ártatlan játék ez, gondolom most, mert Sári László egy kicsit talán valóban Su-la-cévé (és Lin-csivé) akart válni (ezt majd megkérdezem tőle: így volt-e?) – és olvasni erről: na, az sem felhőtlen öröm. Nem olyan, mint andalító-könnyfakasztó szalmakutya-bölcsességeket olvasni a szeretet erejéről meg effélékről. Sári Lin-csije már vagy húsz éve van jelen az én életemben is, és ha nem is folyton, de időről időre felkavar, felpiszkál… hol buzgón olvasom: hátha a segítségével valóban sikerül megszabadulnom a fölösleges küszködések egy részétől, hol újból felizzó filozófiai érdeklődéssel (mint kamaszkoromban, újra azt érezve, hogy a világ titkának fürkészése nélkül valóban semmit sem ér az élet), hol bosszankodva: hogy úgyis reménytelen…

Szalmakutya lennék, ha most röviden el akarnám mondani, hogy mit tanít Lin-csi, és megérdemelném a pofont tőle, mint azok, akik a messze földön híres-nevezetes Lin-csitől egyetlen kinyilatkoztatás során akarták megérteni a világ titkát és a megvilágosodáshoz vezető utat.

Úgyhogy nem leszek szalmakutya. Nem szaporítom a szót. És már azt sem magyarázom meg, hogy kik a szalmakutyák. Meg hát, talán nem is tudnám…

M. Nagy Miklós
Az Európa Könyvkiadó igazgatója